Kovács Ágnes Örökös Vándor Díj
Teljesen váratlanul Ruza József főtitkár meghívott az úszószövetségbe, ahol is rögtön egy értekezlet kellős közepébe csöppentem. Nagyon megilletődtem, hogy egy asztalnál ülhetek Kovács Ágnes olimpiai bajnokkal, Kiss László válogatott edzővel, aki olimpiai bajnokok sorát nevelte az elmúlt évtizedekben. Azt a feladatot kaptam, hogy készítsek egy vándor díjat, amely a legnemesebb anyagokból, főleg fából és fémből készüljön. A feladat teljesen lebénított, hiszen én csak az üveghez értek, ott is csak egy vékony sávon vagyok otthon, és most jön ez a fa fém brrrrrrrr… Ahogy teltek a napok, már valami derengett, a méretekről, arányokról. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy itt évenként új nevet kell beírni a fémbe, viszont előtte ott lesz egy üvegbúra amit viszont nem lenne jó széttörni. Tehát úgy kellett tervezni, hogy a fémlapot hátulról lehessen visszatenni. Szinte hetenként összejöttünk Ágival és Józsival, és sorozatban döntöttünk a részletekről: legyen falra akasztható képszerű, a faanyag amerikai diófa legyen, ami a legszebb erezetű, Ági olimpiai aranyérmének egyik felét öntessük le, és 24 karátos arannyal futtassuk be. A vándordíj szövegét, az aranyérmet, és a majdani neveket tartalmazó fémlemez ezüstből legyen. Kerüljön rá különleges üvegbúra, amely véd a mechanikus behatásoktól, és a nagyobb mérvű oxidációtól. Végül is minden elkészült, de a finom munka ezután következett. A fát, az érmét, az ezüstlapot, kézzel políroztuk, semmiféle lakkal, kencével nem csúfítottuk. A nútokat, a kivehető hátlapot tized milliméter pontosan kézzel csiszoltuk be, hogy semmiféle rés ne legyen látható. Ági a díjnak láthatóan örült, és ezt a házunk falánál is sikerült megörökíteni. A díj átadására az úszó országos bajnokságon került sor hatalmas média érdeklődés közepette.
