Viva Comet Díj
szerda, július 30th, 2008Már az elmúlt évben is megbíztak, a díj hazai illetve lengyel változatával. A díjak jól sikerültek, de menet közben már láttam, mely pontokon lehetne az anyagon, a technológián változtatni, a még szebb látvány érdekében. Ez évben az alábbi változtatások történtek: A sima káli üvegek ólomüvegekre lettek kicserélve. A korábbi beégetéses színfestést felváltotta az úgynevezett überfangos eljárás, ahol is a szín üvegként lett ráolvasztva a belső felületre. A belső félgömbök is testesebbek lettek, így fénytörésük is emelkedett. Mint tudjuk a változtatások mindig együtt járnak új problémákkal is, amelyek persze akkor derülnek ki, amikor már azok teljesen késznek tűnnek, csomagolás előtt állnak. Döbbenten álltunk azelőtt, hogy a ragasztások egy két nap után elengedtek, viszont a külső színes félgömbök gyönyörűen megkötöttek. Összeroskadva ültünk a selejtek mellett, és próbáltuk megfejteni a rettenet okát. Például régi már a ragasztó, nem matt a félgömbök éle, nem sík a ragasztandó felület, más az alumínium anyaga….és így tovább. Nem jöttünk rá két napig semmire sem, míg nem egyszer beugrott, hogy lehet az ólomüveg csak minimálisan engedi át az UV fényt, amire megköthetne a ragasztó. No ekkor ragasztót váltottunk, és egy szemvillanás alatt minden rendbe jött, és a díjakat gumikalapáccsal sem lehetett megrendíteni, jómagam már nem arról álmodtam, hogy a díjak alkatrészei pattognak a kövön a díjátadón. Ebben a munkában a Viva részéről korrekt kezdeményező partnernek bizonyult Maros Róbert. A fotózást külön köszönöm Pál Gergely fotóművésznek. ( www.g2foto.hu )
